ÉLETMÓDVÁLTÁS



"Nem azzal hatunk, amit tanítunk, 
hanem azzal akik vagyunk-
akivé lettünk a magunkon végzett munkánk során éppen eddig a pillanatig." Vekerdy T.



      Napjainkban a helytelen evési magatartásokat okozó obezogén környezetünk, a túlsúllyal, táplálkozással, életmódváltással kapcsolatos problémák egyre nagyobb méreteket öltő jelenségéből és személyes történetemből (-30 kg testsúlycsökkenés) adódóan 2018 óta fő szakmai érdeklődésem a fogyás, életmódváltás és az étkezési problémák pszichológiája, az evés hátterében húzódó lelki folyamatok.

Népegészségügyi probléma

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) szerint az elhízás a világ 10 legjelentősebb egészségügyi problémái között szerepel. Egy 2018-as felmérés alapján Magyarország a világon a negyedik legelhízottabb nemzet, csupán Új-Zéland, Mexikó és az Amerikai Egyesült Államok előzik meg hazánkat. 2014-es felmérések eredményei szerint a férfiak 67%-a, a nők 62%-a túlsúlyos vagy elhízott. Nem egyik napról a másikra hízik meg az ember, ha minden nap egy kicsit több az energiabevitele, ami jelenthet csupán napi 100-300 kcal többletet, ez fél év alatt akár 3-6 plusz kg-ot is eredményezhet. Az elhízás, mozgásszegény életmód, helytelen táplálkozási szokások számos betegség kialakulásának kockázatát fokozzák, mindamellett, hogy jelentősen romlik az életminőség is.

Elhízás, mint stigma

   A túlsúlyhoz számos negatív attitűd és társadalmi megítélés kapcsolódik. Lehet már Te is tapasztaltad esetleg életed során, hogy valamilyen módon hátrányos megkülönböztetésben részesültél vagy bántó kritika ért a súlyod miatt munkád, magánéleted területén. Számos negatív sztereotípiával, megjegyzésekkel találkozhat egy súlyproblémákkal küzdő személy. Sok túlsúllyal küzdő személyt akár évek óta kísérhetnek efféle érzelmileg romboló élmények, ezek rendkívül károsak az önértékelésére, én-és testképére, élettel való elégedettségére.

Mai fogyasztó társadalom

   Az emberi személyiség evolúciós szempontból ilyen rövid idő alatt nem képes alkalmazkodni a 21. századi megváltozott környezethez és a hatalmas társadalmi változást hozó urbanizáció, tömegközlekedés megjelenése, mozgásszegény életmód és a fogyasztói társadalom által kínált folyamatos túlingerlés elősegíti, hogy egy étel könnyen és azonnal hozzáférhető legyen. Napjainkban rengeteg információ ér bennünket, a social média felületein keresztül áradnak az életmódváltással, fogyással kapcsolatos üzenetek, egyre nyitottabbak és tájékozottabbak az emberek az egészséges táplákozás témájában. 

Akkor miért lehet az, hogy mégis egyre több a túlsúlyos és elhízott ember?

  • Az evést nem csupán a logika irányítja, számos kölcsönhatás befolyásolja (evolúciós-, genetikai-, biológiai tényezők, érzelmi okok, kulturális és civilizációs hatások)

  • Obezogén (elhízásra hajlamosító) környezetben élünk, pozitív ösztönzők vesznek minket körül (gyorséttermek, pékség, ételhirdetések, házhozszállítások)

  • Urbanizáció, tömegközlekedés miatt megjelenő mozgásszegény életmód

  • Megnövekedett stressz és pszichológiai szükségletek miatti érzelmi evések

  • Az embernek kevés idő jut magára, nincs elegendő önismerete, nem tud saját testéhez kapcsolódni, érzelmi szükségleteit gyakran evés útján próbálja pótolni

  • Karcsúságideál miatti feszültség, fogyási kudarcok, negatív spirál beindul, feszültség miatti túlevések, ezáltal súlygyarapodás, yo-yo effektus léphet fel

  • Felgyorsult világunk felgyorsult étkezési tempót diktál (rövid időn belül magas kcal bevitel)

  • Agresszív élelmiszermarketing, árleszállítások, fogyasztásra irányuló nyomás

  • Mai világunkban nehéz felismerni, megkülönböztetni az éhség/telítettség érzését, ezáltal elidegenít saját testünktől, nem segít tudatosan figyelni testünk jelzéseire, szükségleteire

   A testsúlyproblémákkal küzdő személyek gyakran az evést nem arra használják, hogy szervezetüket egészséges mértékben segítsék hozzájutni a megfelelő tápanyagforrásokhoz és ellásák testüket energiával. Az evés nem csupán biológiai szükségletkielégítő tevékenység, az evési magatartást befolyásolják megerősítések, jutalmazások, viselkedések, érzelmek, emlékek, környezet általi ingerek.

Vannak olyan evéssel kapcsolatos beérkező ingerek, amelyek mindenkit csapdába ejthetnek, ha nem vagyunk elég tudatosak az adott helyzetben. Fontos egy ilyen helyzet felismerése, a tudatosítás, hogy evésre ösztönző helyzetben vagyunk és ezekre a megfelelő választ adjuk.

Miben tud segítséget nyújtani a pszichológia, ha valaki fogyni szeretne?

   Lehet Te is tapasztaltad már, ha évek óta fennálló súlyproblémákkal küzdelmeid vannak, a sikertelen próbálkozások rombolják önbizalmad, önmagadba vetett hitedet, hogy képes lehetsz a tartós változásra, hosszútávon fenntartott életmódváltásra. Lehet számos alkalommal érezted élete során, hogy ha stresszelsz, feszült vagy vagy szomorú, menekülőútnak bizonyul az evés, vagy egy nehéz, fáradt nap után jár a jutalmazás. Talán szembesültél olyan érzésekkel is, hogy a túlsúlyod szinte minden életterületedre negatív hatással van, ezáltal úgy érzed nem tudsz minőségi, teljes értékű életet élni, mint amilyenre vágysz és amilyet megérdemelsz.

A testünk és az elménk, lelkünk szoros kölcsönhatásban élnek együtt, lehetetlen szétválasztani őket.

   A súlycsökkenés alappillére a táplálkozás, mozgás és az életmódváltás. Tartós változás akkor érhető el, ha az új külsőhöz társul új életmód, új életszemlélet is, megfelelő szokásrendszer kialakítása, különben a régi életmód, régi szokások visszahúznak, ezáltal visszahízás történik, hiszen a régi életmódhoz a régi, túlsúlyos külső illeszkedett.

Ezért van szükség hosszantartó, tartós életmódváltásra, szemléletváltozásra, hogy a súlycsökkenésed hosszú távon is fenn tudd tartani az elsajátított technikákkal, segítő eszközökkel.

Az életmódváltás során megtanult segítő technikákkal, szemléletváltással hosszú távon és stabilan lehet megőrizni az elért testsúlyt.

   Az egészségpszichológia eszközeivel megtanulod az út során a motivációdat fenntartani a fogyásod során, megérted az esetleges érzelmi éhségeidnek és túlevéseidnek okait. A program során játékos önismereti feladatok mentén megtanulod kezelni a stresszt, a felmerülő kommunikációs problémákat, önbecsüléssel és önértékeléssel kapcsolatos nehézségeidet, a szabotáló gondolatok kiiktatását, melyek gátolhatnak a testsúlycsökkenésben. Az életmódváltásod során sikerül felismerned azokat a kockázatos helyzeteket, melyek az egészséges táplálkozás feladását okozzák és terveket készítünk arra vonatkozóan, hogyan tudod elkerülni ezeket a helyzeteket, illetve megküzdeni velük.

Az életmódváltás program során egy szeretetteljes, támogató, biztonságos légkör teremtődik meg. 


Az életmódváltás program felépítése strukturált, fókuszba kerülnek többek között a következők:

  • a múltban lévő sikertelen próbálkozások okainak feltérképezése

  • motiváció erősítése

  • egészséges, pozitív kapcsolat kialakítása az étellel

  • célkitűzés táplálkozáslélektan

  • egészséges életmód alapelveinek megismerése, gyakorlatban alkalmazása

  • mozgásforma kiválasztása személyiségre és életvitelre szabva

  • stresszel való megküzdés segítése, ne az étel segítségével oldódjon

  • pszichológiai éhségek felismerése és átdolgozása

  • intuitív étkezés gyakorlása

  • "nem"-et mondás, az önérvényesítési képesség növelése

  • mindfulness, avagy a tudatos jelenléttel történő étkezés elsajátítása

  • evéshez kapcsolódó gondolatok, érzések, emlékek felismerése, tudatosítása

  • a leadott kilók megtartására és a visszaesés megelőzésére technikák elsajátítása

  • pozitívabb testkép, önszeretet és önelfogadás növelése

Tóth Dóri Egészségpszichológus
Minden jog fenntartva 2023
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!